Barion Pixel

3 perces napló,

3 évre,

6-12 éveseknek

Minden Napra 

egy kérdés

az elmélyültebb

gyermekkorért.

HELLÓ, MI EZ?

A Helló, Én! egy napló, amelyben a gyerekek minden nap válaszolhatnak egy vicces, könnyed vagy elgondolkodtató kérdésre. A megszokott 1 év helyett azonban ezt 3 évig használják majd. Így nemcsak a napi kreativitásukat élhetik ki benne, hanem vissza is tekinthetnek korábbi gondolataikba.
Indulhat a 3 éves utazás?

EZÉRT SZERETITEK A HELLÓ, ÉN!-T

Segíti azt, hogy a gyerekek megtanuljanak befelé figyelni, hogy aztán a külvilágban való kalandozásaik során se veszítsék el a belső iránytűjüket.

LapKaland - gyermekpszichológus

En is megrendeltem, valami csodás napló! Én szülőként szinte már irigylem is!

Andrea

Először nem is gondoltam, hogy egy ilyen kis könyvecske lehet érdekes, de be kell vallanom hatalmasat tévedtem. Hiszen ez nem csak egy átlagos napló, amiben feljegyezhetik a gyerekek a gondolataikat, érzéseiket. Sokkal több annál.

Üveghegyentúl

Szívből ajánlom, remek kiadvány!❤️

Edit, könyvtáros

Remek kérdések a korai önismeret megszerzéséhez és kiváló kiindulópontjai őszinte beszélgetéseknek. Egyéb extra hatás számunkra; írás gyakorlás, fogalmazás önként és dalolva!

Mesevilaghabbal

Én már beszereztem két kisfiam számára ezt a csodás naplót!👏 Izgalmas lesz évek múltán vissza olvasniuk, egy-egy kérdésre adott válaszaikat. Ajánlom minden gyerkőcnek!!😊

Mariann

Szuper kis beszélgetéseket indított a napló. Kisfiam is élvezi, hogy gyakorolja itt is az írást. Tényleg intelligens, önreflexiót építő kérdések, mégis tökéletesen működik már 6 évesen. Szívből ajánlom!

Dóri, 6 éves kisfiú édesanyja

Az én fiam is minden este tölti, nagyon szereti. Szuper választás volt!😊

Andi

Sokkal nyugodtabb, mióta naplózik.

Marika, 11 éves gyerek nagymamája

MIRE JÓ A HELLÓ, ÉN?

A HELLÓ, ÉN! KÉRDÉSEI ÉRINTIK A GYEREKEK ÉLETÉNEK ÖSSZES FONTOS TÉMÁJÁT.
A 365, OLYKOR KÖNNYED, MÁSKOR mélyebb KÉRDÉS BESZÉLGETÉSINDÍTÓNAK IS TÖKÉLETES.

MINŐSÉGI ÉS NYUGODT IDŐTÖLTÉS, MELY SEGÍT A GYEREKEKNEK MEGBIRKÓZNI A NAGY ÉRZELMEKKEL ÉS A MINDENNAPI KIHÍVÁSOKKAL.

A Naplózás kreatív módon fejleszti a gyerekek memóriáját és segít, hogy jobban ki tudják fejezni magukat mind szóban, mind írásban.

 A HELLÓ, ÉN! KÉRDÉSEI ÉRINTIK A GYEREKEK ÉLETÉNEK ÖSSZES FONTOS TÉMÁJÁT.
A 365, OLYKOR KÖNNYED, MÁSKOR  mélyebb KÉRDÉS BESZÉLGETÉSINDÍTÓNAK IS TÖKÉLETES.

MINŐSÉGI ÉS NYUGODT IDŐTÖLTÉS, MELY SEGÍT A GYEREKEKNEK MEGBIRKÓZNI A NAGY ÉRZELMEKKEL ÉS A MINDENNAPI KIHÍVÁSOKKAL.

A Naplózás kreatív módon fejleszti a gyerekek memóriáját és segít, hogy jobban ki tudják fejezni magukat mind szóban, mind írásban.


A Helló, Én! egy hiánypótló kiadvány.

A változatos kérdések olyan fontos témákat érintenek, mint a családi és társas viszonyok, felelősségérzet, sikerélmények és érzelmek felismerése.
Ezek mindennapi megválaszolása támogatja a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlődését, és segíti őket, hogy az élményeik ne csak megtörténjenek, hanem emlékké váljanak. 

Csűry Angéla – gyermek és serdülő klinikai szakpszichológus

HOGYAN MŰKÖDIK?

A GYEREKEK TEENDŐJE:

  • Megkeresni a mai dátumot.
  • Válaszolni a kérdésre.
  • Másnap megismételni az első két lépést.


AZ EREDMÉNY:

  • egy kiegyensúlyozottabb gyermek, aki
    jobban érti önmagát és a környezetét;
  • egy napló tele emlékekkel és gondolatokkal;
  • napi rutin kialakulása.

MIÉRT JÓ VELÜNK NAPLÓZNI?

A naplózás személyiségfejlesztő előnyeit mindannyian ismerjük. De azt is tudjuk, hogy milyen ijesztő egy üres oldal, amikor az embernek magáról kell írnia. A Helló, Én! kérdései kézen fogva vezetik a gyerekeket, hogy könnyen és gyorsan jegyezzék le a gondolataikat. A 365 változatos kérdés kiveszi a naplózásból a tanácstalanságot, és csak napi pár perc a megválaszolásuk, így a sikerélmény sem marad el. A napló kérdései és témái bármikor bevethetőek. Segítségükkel betekinthetsz a gyermekek lelkivilágába, és még bensőségesebbé válhat a kapcsolatotok.

LAPOZZ  BELE!

Kapcsolat