Barion Pixel

HELLÓ, MI VAGYUNK AZOK!

Gyerekkorunk óta jó barátnők vagyunk, a munka területén azonban eddig még nem kapcsolódtunk. Most végre úgy alakult, hogy mindkettőnknek egyszerre volt ideje és szabad kreatív energiája. Szerettünk volna egy eszközt adni a gyerekeinknek, amivel idősebb korukban is könnyen visszatekinthetnek majd a korábbi gondolataikba. 

Ebből az ötletből nőtte ki magát a Helló, Én!. A 365 ̶  önmagában egyszerű  ̶ kérdésre adott válasz 3 év alatt egy kerek egésszé áll össze, hogy igazi betekintést nyújtson a gyerekek gondolataiba, elfeledett emlékeibe.

A munka szakmai részében nagy segítségünkre volt Csűry Angéla pszichológus, aki gondos észrevételeivel támogatta a napló létrejöttét, hogy ne csak egy szórakoztató, hanem egy minden gyerek számára hasznos, szakmailag megalapozott kiadványt adhassunk ki a kezünkből.

Reméljük, ti és a gyermekeitek is annyira szeretni fogják, mint amilyen szeretettel és lelkesedéssel készítettük.

Nóri – Végzettségemet tekintve gazdasági informatikus, hivatásomat tekintve elsősorban anya vagyok. Két elfoglalt alsós gyermek mellett, látom, mennyire fontos, hogy rendszeresen időt szakítsunk a történések megélésére, kibeszélésére és a napi kis rutinok kialakítására. Ehhez nyújthat segítséget ez a napló, amit a gyerkőceim már lelkesen teszteltek.

Ági – Kincsvadászat-tervező, közepesen kitartó naplóíró és két fiú édesanyja vagyok. Gyerekeimtől sajnos többéves kérdezői tapasztalatom ellenére is gyakran kapom válaszként, hogy „Semmi”, „Nem tudom”, „Nem emlékszem”. De a Helló, Én! kérdéseinek még ők sem tudtak ellenállni. Remélem, másnak is segítenek majd!